John Caldwell Holt

John Caldwell Holt
Született	1923. április 14. New York
Elhunyt	1985. szeptember 14. (62 évesen) Boston
Állampolgársága	amerikai
Foglalkozása	neveléstudós író tanár pedagógus
Iskolái	Phillips Exeter Academy
Sablon • Wikidata • Segítség

John Caldwell Holt (New York, 1923. április 14. – Boston, Massachusetts, 1985. szeptember 14.) amerikai író és oktatási teoretikus. Az otthoni tanítás és a gyermeki jogok támogatója.

Életrajz

Az egyetemet – nem pedagógia szakon − 1943-ban, 20 évesen végezte el. Ezután vonult be katonának. Három évig szolgált a USS Barbero nevű tengeralattjárón, a japán hadszíntéren ütközetekben is részt vett. Meghatározóak voltak gondolkodására a tengeralattjárón szerzett élmények. A tengeralattjáró legénysége együttműködésre volt ítélve: csak igazi közösségként lehetett hatékony, nem a beosztás számított; az egymástól való tanulás az élet természetes és szükséges része volt. Holt számára a tengeralattjáró közösségi modellje hasonlít a jó társadalom modelljére, ahol a tanulás nem válik el az élettől.

Holtot a hadszíntéren érte az atombomba ledobásának híre is. Nagyon megrázta, komoly hatása volt későbbi tetteire. 1946-ban – nyilván sokakhoz hasonlóan – azzal az elhatározással szerelt le, hogy tennie kell valamit a háborúk megismétlődése ellen. A szervezet, amelyhez Holt csatlakozott, a World Federalist Movement, egy világkormány megteremtését tűzte ki célul. Tipikusan Holtra jellemző az a mód, ahogy bekapcsolódik a munkába: elmegy másoló- és kifutófiúnak a szervezethez, egy alkalommal pedig, amikor egy rendezvényükön nem tudnak szónokot keríteni, beugrik. Olyan jól szerepel, hogy ezután hatszáz ilyen szónoklatot tart, és 1952-ben már a szervezet egyik vezetője. Végül azonban kilép, mert úgy érzi, a WFM célkitűzése nem talál szélesebb körben meghallgatásra.

Amikor Holt 1953-ban elkezdett tanítani, egy olyan világba lépett be, amelynek törvényeit ismerte, még saját iskolás korából. Ezt az iskolát összefoglaló néven tradicionálisnak lehet mondani. Itt nem a gyereksereg, hanem a tanári kar az iskola lelke. Ők adják meg a hangot. Minden gyerek egy-egy osztályba tartozik, ahova csöngetésre bemegy. A tanár az órarendnek megfelelően először ellenőrzi a házi feladatot, aztán feleltet, aztán jön az új anyag, és végül a csöngetés, ami jelzi, hogy vége az órának, és kezdődik a szünet. Ez így megy éveken át. A feleltetések, dolgozatok jegyeiből a tanárok év végén bizonyítványokat állítanak össze. A bizonyítványokat az évzárón átadják a gyerekeknek.

Holt tanári pályafutása alatt sokat volt a gyerekekkel együtt az iskolai órákon kívül is. Egyik legelső tapasztalata így az volt, hogy bizonyos gyerekek a tanórán butának mutatkoznak, míg egyébként a tanórán kívül intelligensnek. Észrevette, hogy az intelligencia nem egy standard, a környezettől elvonatkoztatott jellemzője a gyermeknek. Ez a tapasztalat aztán továbbvezetett az általános kérdéshez: vajon mennyire a magával hozott, öröklött dolgok határozzák meg az embert, és mennyire a környezet? Holt erre azt válaszolja: ha több gyereknél megfigyelhető, hogy az iskolán kívül intelligens, az iskolában pedig buta, akkor az intelligencia visszaszorulását csak az iskola rovására lehet írni. Az a kultúra, amelyben élünk, úgy tekinti a tanulást, mint ami a tanítás nyomán szinte automatikusan jön létre – pedig tudomásul kellene venni – és ez nem szólam, hanem tény –, hogy a tanulás csak akkor jön létre, ha a gyerekek biztonságban érzik magukat egymás közt és a felnőttek közt is. Az iskolában pedig tudvalevőleg gyakran nem ez a helyzet. Az iskola hibája egyértelmű. Ezt a tapasztalatot, és ennek a szempontnak fontosságát – mivel változást a rendszerben mindvégig nemigen tapasztalt – Holt egész életén át hangsúlyozta.

Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekek jól tanuljanak – mondja Holt –, akkor életükből nagymértékben ki kellene kapcsolni a versenyt. A verseny kikapcsolása Holt szerint először is azt jelenti, hogy fel kell hagyni minden osztályzással. Ezzel összefüggésben – jellemzően a versenyeztetés helyett – a játék az, amit szükséges volna gyakorolni és gyakorolni hagyni. Holt látta, hogy az egészségesen fejlődő gyerek életében egységként van jelen a játék, a tanulás és a munka. A tradicionális iskola azonban az életre való felkészítés jegyében nemigen engedi játszani a gyereket, és sok vonatkozásban még a munkától is igyekszik elzárni. Holott a gyermeki fejlődés akkor megy jól előre, akkor marad a gyerek intelligens, ha életében a fent említett hármas egység is – a maga természetes kiegyensúlyozottságában – megmarad.

Holt – szemben például Montessorival aki a tanuló tevékenységet részmozzanatokra igyekezett izolálni – hangsúlyozta, hogy a gyerekek képesek nagyon komplex helyzetekben is tanulni. Így tanulják meg a nyelvet is, anélkül, hogy bárki direkt módon tanítaná őket, és bárki a szavakat egyenként megmagyarázná nekik. A gyerekek képesek és szeretnek a káoszban halászni. Arra van szükségük, hogy részt vehessenek a felnőttek életében – a közös életben –, és ne legyenek valahol parkolópályára állítva, mint az gyakran megtörténik otthon, az óvodában, vagy az iskolában. A valódi tanulásban a gyerek aktív szereplő, és soha nem passzív befogadó. A valódi tudás és annak fejlődése ahhoz hasonlítható, mintha a gyerek a saját fejében egy kirakós játékot rakna össze. Az igazi érdeklődése mindig a következő – éppen hiányzó – darabra irányul. Ha a gyereknek megvan a szabadsága ahhoz, hogy saját maga irányítsa a tanulását, akkor meg is fogja találni ezt a kirakós-darabot, ami tökéletesen illeszkedik az eddigi részleteiben kész képbe. Miért ne találná meg, amikor a hiányzó darab hiányát is a jóleső tanulási folyamatok hozták létre benne? Ha azonban valaki kívülről, egy külső, előre lefektetett kirakós-struktúra alapján akarja irányítani a gyerek tanulását, akkor ezzel mintegy önkényesen kiválasztott kirakós-darabot ad a gyereknek, ami persze nem fog illeszkedni a képbe – amely ezáltal nem is épül tovább. Bárhogy is hisszük, nincs olyan szakértelem, amely képes volna átlagolt csokorba szedni, hogy mire van szüksége a gyereknek ahhoz, hogy továbbfejlődjön.

Holtot a legjobban az alapoknak a tanulása-tanítása érdekelte. Meg volt győződve ugyanis arról – és ez a meggyőződése élete során csak erősödött –, hogy a gyerekek képesek lennének az írás, az olvasás és a matematika alapjainak megtanulására minden segítség nélkül, vagy legalábbis minimális segítséggel. Ezeket nem is úgy fogta fel mint tantárgyakat. Holt szerint ugyanis, ha a környezet biztonságos és így motiváló, akkor a gyerekek írni, olvasni, számolni azért tanulnak meg, mert ezek a tudások nagyon is „jól jönnek” a világra irányuló megértési kísérleteikben. Egy gyerek azért akar olvasni tudni, hogy el tudjon olvasni számára fontos dolgokat – hogy ezzel önállóbb és magabiztosabb legyen a világban. Írni azért szeretne megtanulni, mert szeretne valamit közölni a többiekkel. A matematika pedig egyrészt érdekes problémákon való gondolkodást és azok megoldását jelenti, másrészt azoknak a viszonyoknak a megértését, amikkel a mindennapi életben az ember találkozik, ahol már a kisgyermek számára is tapasztalhatóan számok, mérések, becslések fordulnak elő. Fölösleges és erőszakos cselekedet egy gyerekkel olyan könyvet olvastatni, amit nem ő maga választott ki, vagy ami nem érdekli őt. Vagy hogy tanulja meg a betűket – amikor még nem akar olvasni vagy írni.

Holt meg volt győződve arról is, hogy a gyerekek mindig képesek hibáik kijavítására, ha elég időt hagyunk nekik. Ez utóbbi a kulcs. Az iskolákban ugyanis nagyon gyakran nem így történik. A helyes választ órai helyzetekben rögtön ki kell vágni, és ha ez nem sikerül, azonnal emelkednek a karok, megkezdődnek a bekiabálások, vagy a tanár lecsap a tévedésre, és maga mondja meg a jó megoldást. Ilyen környezetben aztán az önmagában izgalmas problémaként is felfogható hiba szégyenforrássá válik – és nem marad a tanulás természetes része. Ugyanilyen a jó emlékezőtehetség ütőkártyája. A hallottak jó visszamondásának képessége adu ász: ezzel nagyon jó pontokat lehet szerezni. Be lehet vele kerülni a jó tanuló szerepbe. Akiben viszont ez a képesség nem nyilvánul meg, aki jobban szeret gondolkodni, mint azonnal produkálni, az készülhet a rossz tanuló szerepére.

Holt – a hatvanas évek intellektuális és morális forradalmától nem elütően, meglehetős nyíltsággal támadja azt a társadalmat, amely a gyerekeket kényszer alá vonó iskolákat fenntartja.

John Holt (1923–1985) első könyve, az Iskolai kudarcok (How children fail) 1964-ben jelent meg. Sikerkönyv lett, írója Amerika-szerte ismertté vált. Második könyve, a How children learn 1967-ben látott napvilágot. A két könyvet együtt több mint másfél millió példányban adták el.

Hatása

Írásai számos embert és szervezetet inspiráltak, mint például a következőket: Summerhill School, The Evergreen State College, Caleb Gattegno, Americans for a Society Free from Age Restrictions, the National Youth Rights Association és The Freechild Project. Amikor 1985-ben 62 éves korában John Holt meghalt, egy olyan általa kezdeményezett erős mozgalmat hagyott maga mögött, amely az iskolán kívüli oktatást gyakorolja, és ma is világszerte erősödőben van.

Magyarul megjelent műve

• Iskolai kudarcok; ford. Vári Zsuzsanna, szöveggond. Kállai Tibor; Gondolat, Bp., 1991

Források

• Fóti Péter: Amit az iskolában elfelejtünk (John Holt portréja). [2019. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 21.)

További olvasmányok

• Fóti Péter: Utmutató rebellis tanároknak (gyerekeknek és szülőknek); Saxum kiadó, 2009
• Meighan, Roland. John Holt: Continuum Library of Educational Thought. Continuum (2007). ISBN 0-8264-8404-2 

Kapcsolódó szócikkek

• John Taylor Gatto

További információk

• - Írások John Holtról magyarul Archiválva 2017. szeptember 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Wikiquote – Quotes by John Holt
• Holt GWS
• Book excerpt: Common Objections to Homeschooling
• Article: The Needs and Rights of Children: Steps to Take
• John Holt– links to interviews, quotes and book summaries/reviews
• How Children Learn/Fail books review by Layla AR (2008)
• John Holt művei a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesület honlapján